Statikus és dinamikus repülés alapelve

Statikus és dinamikus repülés alapelve

Posted by Prof on szo, 12/01/2007 - 17:56 in

Statikus repülés

Statikus repülésről akkor beszélünk, ha a tárgyra ható felhajtó erő nem a tárgy mozgádából, hanem más tényezőből ered. Ilyen módon repül pl. egy lufi.

Egy képzeltbeli, teljesen súlytalan és alaktartó anyagból készülő léggömb által közrezárt légtömeg súlya legyen G. Ezzel a súllyal minden irányból a léggömb felszínének minden kis felületelemére ható kicsiny nyomóerők tartanak egyensúlyt, melyek egyetlen F erővel helyetesíthetőek. Ez függőleges irányú és a G súlyerő egyenesébe esik, azzal egyenlő nagyságú (G=F), de ellentétes értelmű. A két erő egyensúlyban van, ezért a léggömb lebeg.

Ha a légömb belsejébe valamilyen módon ugyanolyan kiterjedésű de kisebb, G1 súlyú gázt juttatunk, akkor a léggömb könyebb lesz az általa kiszorított levegő súlyánál (G1Minden folyadékba, vagy gázba merített testre, akkroa felhajtó erő hat, mint amekkora a test által kiszorított folyadék, gáz súlya. Ez Archimedes törvénye, a statikus repülés alapelve.

Az első léggömbökben felmelegítették a levegőt, mely ennek hatására kiterjedt és így könyebb lett, később úgy hozták létre a statikus felhajtóerőt, hogy a léggömbe a levegőél kisebb fajsúlyú gázt szivattyúztak (hidrogén, hélium).

A dinamikus repülés

A levegőnél nehezebb (madarakon és repülőgépeken) dinamikus felhajtóerő keletkezik. Ha a levegőben megfelelő alakú testet vontatunk, akkor a felszínre ható nyomás a haladás következtében úgy változik meg, hogy eredőül felfelé ható erő keletkezik. A repülőgép szárnyán is körülötte lévő levegőben létrejövő nyomáskülönbségek jön létre a repülőgépet a levegőbe emelő felhajtóerő, azonban a nyomásváltozást a szárnyak a levegőhöz viszonyított mozgása idézi elő.

A nyomás különbség kialauklásában nagy szerepe van a szárnyprofilnak is, de erről egy későbbi cikkban írok.